2014
Stúdiószínpad
Nagyszínpad
15:00

A csodatükör

Balassi Bálint bérlet

Stúdiószínpad

„SZÍNHÁZ A TEHETSÉGEKÉRT”

Magyarország Kormányának felhívására a Gárdonyi Géza Színház egy olyan átfogó programmal jelentkezik, amely elősegíti a kultúra és a közoktatás eszköztárának fejlesztését, valamint segítheti a Heves megyében élő-tanuló diákok kompetencia alapú oktatását – jelentette be sajtótájékoztatón Blaskó Balázs, igazgató. Mint azt Tóth Levente, a program szakmai vezetője elmondta: a teátrum 30 millió forintot nyert arra, hogy a heves megyei közoktatási intézményekkel együttműködve a különböző korosztályokkal megismertesse a színházművészet ágait, korosztályokhoz igazított foglalkozások keretein -szakemberek bevonásával- belül fejlessze a diákok képességeit.

A program az óvodásoktól a középiskoláig több mint 14 intézményt és 200 gyereket szólít meg foglalkozásokkal, nyári táborokkal. Az óvodások a Babszem Jankó Gyermekszínház közreműködésével mesés, játékos formában ismerkedhetnek meg a szerelem témakörével, interaktív mesék és foglalkozások segíthetik a gyermekeket új attitűdök, értékek, normák megismerésében a kultúra közvetítésével. Az általános iskolai korosztály számára olyan összművészeti, komplex tábor létrehozása a cél, ahol a gyermekek megismerkedhetnek a színházművészet különböző ágaival, szakemberek vezetésével tréningeken vehetnének részt, ahol kipróbálhatják magukat a különböző műfajokban, megismerkedhetnek azok alapjaival. A pályázat keretein belül William Shakespeare: Rómeó és Júlia című művét dolgozzuk fel. A hangképzést Dr. Nagy Zoltán phd főiskolai docens, a hangszeres képzést Gulyás László a Farkas Ferenc Zeneiskola igazgatója, a táncképzést Topolánszky Tamás, a GGTánc Eger tagozatvezetője, míg a prózai képzést Nagy András és Tóth Levente a Gárdonyi Géza Színház színművészei koordinálják.

Címkék: színház