2014
Stúdiószínpad
Stúdiószínpad

Anna Karenina-ősbemutató

A GGTánc Eger és a Miskolci Balett közös bemutatója, Velekei László Harangozó-díjas koreográfiája február 24-én.

A varázslatos Anna Karenina a társaság megbecsült tagja. Mindene megvan: magas rangú férj, gyerek, tisztelet. Ám amikor bátyja kérésére Moszkvába utazik, összetalálkozik a fényes karrier előtt álló, fess katonatiszttel: Vronszkijjal. Ekkor még nem tudja, de ettől a pillanattól fogva élete már sohasem lesz az, ami eddig volt... Lev Tolsztoj négy évvel a Háború és béke befejezése után, 1873-ban kezdett bele második nagyregényébe, az Anna Kareninába, melyről Nyikolaj Sztrahovnak írt levelében így vall: - „Ez a regény ¬az első valódi regény életemben, nagyon megfogta a szívemet..." Tolsztoj levelezéséből tudjuk azt is, hogy Puskin műveinek hatására született meg benne az ötlet, hogy regényt ír egy tragikus élményből: 1872-ben szemtanúja volt, amikor egy fiatal nő, féltékenységi rohamában egy tehervonat elé vetette magát. Tolsztojt a halott, összeroncsolt nő látványa sokáig nyomasztotta. Tizenegyszer dolgozta át művét, mire megszületett az a végső változat, mely Annát az irodalom legnagyobb hősnői közé emelte, s amely - Thomas Mann szavaival élve - minden idők "legnagyobb társadalmi regénye".

 

Címkék: színház