2014
Stúdiószínpad
Stúdiószínpad

Lili bárónő-bemutató

A tavalyi évad után ismét Egerben rendez Dávid Zsuzsa, a zenés műfaj nemzetközileg elismert rendezője. Kérdésünkre elmondta, nagy örömmel jött dolgozni a Gárdonyi Géza Színházhoz.

-Blaskó Balázs, a színház igazgatója kért fel, hogy idén is rendezzek, méghozzá a Lili bárónő című operettet, amit a kilencvenes évek elején már bemutatott a színház - mondja Dávid Zsuzsa, rendező. Huszka Jenő a magyar operett megteremtője, legelső sikere a Bob herceg volt, ami az első darab volt, amit több mint százszor játszottak Fedák Sárival a főszerepben. Korábban az operett előadásoknak nagy hagyományai voltak Egerben, most a 30 éves évforduló alkalmából újra játszik operettet a színház, a szerepek jól kioszthatóak, nagyszerű kollégákkal és zenekarral, remek karmesterrel visszük színre.
- Jól illeszkedik a darab az idei évad vezérfonalához, a Színház a színházban mottóhoz. Hiszen mindenki mást akar, a Lili bárónő tele van szerepjátékkal...
- Mi az eredeti változatot játsszuk, nem a háború utáni feldolgozást. A főszereplő Illésházy gróf tulajdonképpen színpadi szerző, de belebújik a komornyik bőrébe, hogy a szerelme közelében maradhasson.
- Klasszikus operettet kap a néző vagy máshogy nem is érdemes egy ilyen művet színpadra vinni?
- Az operett kis operát jelent. Annak idején az operák kigúnyolására született a műfaj, így minden meg van benne, ami az operákban is: hősök, szerelmesek, bonyolult történet, féltékenység, igényes zene, de a történet inkább népmesei sok humorral, és a végkicsengése mindig pozitív. A színésznek egyszerre kell jó színésznek lenni, kitűnően énekelni, táncolni, ezért operettet játszani nagyon nehéz és komplex feladat.
- Idén 30 éve van újra állandó társulata Egernek. Ön ezer szállal kötődik a városhoz, a társulathoz. Milyen érzés újra itt dolgozni, ide tartozni?
- Nagyon szerettem itt dolgozni, de miután igazgató lettem Szekszárdon, sok időt töltöttem külföldön és nagyon sok zenés darabot rendeztem, messze kerültem az egri színháztól. Tavaly megkerestem A kis herceg ötletével Blaskó Balázs igazgatót, aki örömmel fogadta ezt a tervet, így visszahívott Egerbe rendezni. Így született meg A kisherceg című előadás, mint új magyar ősbemutató. Most nagyon jó érzés, hogy újra ismerős kollégákkal dolgozhatok. A mostani szereplők közül többekkel dolgoztam a korábban Egerben rendezett előadásaimban. A Lili bárónő az a darab, amelyben M. Horváth Jozsó játszotta a Malomszeghyt, aki a Svejk-rendezésemben nyújtott alakításért kapta a Jászai-díjat. Olgyai Magdi néni a mai napig a szakma nagy tudója, aki szintén játszott a korábbi előadásban. Nagy örömmel hívtuk meg Őt az olvasópróbára. A színház a hagyományozódás művészete, nagyon fontos, hogy az idősebb színészek át tudják adni tudásukat a fiatalabbaknak, mert nem lehet mindent az iskolában megtanulni a színészetről. Ezért is szívügyem ez a bemutató. Nagyszerű csapattal dolgozom együtt, és mindent megteszek azért, hogy ebben a számomra nagyon szeretett városban egy jó előadást tudjak létre hozni.

A fiatal Illésházi gróf adósságát megörökölve épp távozni készül kastélyából, mikor az új tulajdonos váratlanul megérkezik lányával Lili bárónővel, akik összetévesztik őt a komornyikkal. A gróf nem tisztázza a félreértést, mert első pillantásra szerelemre lobban a lány iránt.
A helyzetet tovább bonyolítja hogy megjelenik Illésházi régi szerelme Klarisse a színésznő is, hogy visszahódítsa a grófot. Szerencsére Lili bárónőnek is van egy vőlegény jelöltje Frédi, aki a most megismert színésznő iránt kibontakozó forró szerelmével és esetlen bájával akaratlanul is megoldja, hogy a szerelmesek többszöri szakítás és bonyodalom után egymásra találjanak.

Bemutató: október 28-án. A főbb szerepekben:

BÁRÓ MALOMSZEGHY BALOGH ANDRÁS/RÁCZ JÁNOS
LILI, a lánya FÜREDI NIKOLETT/NAGY SZILVIA
GRÓF ILLÉSHÁZY CZOBOR LÁSZLÓ NAGY LÓRÁNT/TÖRÖK TAMÁS
SASVÁRY CLARISSE, színésznő NAGY BARBARA

 

Címkék: színház