Ajándék előadás

Kedves Közönségünk! Köszönetünket szeretnénk kifejezni azon kedves Nézőinknek, akik ebben a nehéz helyzetben is velünk maradtak és bérletesként az online térben követik előadásainkat. december 26-án 17:00 órától a Gárdonyi Géza Színház és a GG Tánc Eger ajándékokkal kedveskedik Önöknek. E-színház felületünkön egyéni belépőkódjuk segítségével megtekinthetik a Diótörő – Családi cirkusz című táncelőadást, mely a GG…

Elhunyt Kelemen Csaba

A Gárdonyi Géza Színház társulata megrendült lélekkel tudatja, hogy Kelemen Csaba színművész, kollégánk ma hajnalban, 2020. október 26-án, 65 évesen elhunyt. 31 éve színházunk tagja, 1989-től játszott Egerben, A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1980-ban szerzett diplomát, 1982-ig a debreceni Csokonai Színháznál, 1982-89-ig a budapesti Radnóti Miklós Színháznál volt szerződésben. Az 1994-ben alakult Agria Nyári Játékok…

Minden titokra fény derül egyszer

Magyar Nemzet – Vasárnap a József Attila Színházban játssza George Bernard Shaw 1893-ban írt Warrenné mestersége című társadalmi drámáját a Gárdonyi Géza Színház. – A nagy vagyonok körül gyakran titkok lappanganak, de mint tudjuk, nehéz akármit örökre titokban tartani, a rejtélyekre rendszerint fény derül – fogalmaz Blaskó Balázs rendező. Az előadás főszereplője Saárossy Kinga és…

Ma este jön A nagymama

Csiky Gergely romantikus vígjátékát Blaskó Balázs rendezésében mutatja be az Gárdonyi Géza Színház. A bájos történet Saárossy Kinga főszereplésével számtalan kacagtató félreértést, megható fordulatot, bonyodalmat tartogat. A régi színházi világban, ha egy direktor biztos, garantált kassza- és közönségsikert akart elérni, műsorra tűzte A nagymamát – fogalmaz Blaskó Balázs rendező. E kedves vígjáték manapság is időről-időre…

Októberi műsorunk

Október 9-n mutatjuk be Csiky Gergely: A nagymama c. romantikus vígjátékát. A bájos történet a kibontakozásig, a boldog befejezésig számtalan kacagtató félreértést, megható fordulatot, bonyodalmat tartogat. A gyermekeket várja Rigócsőr királyfi, a színdarabot Grimm meséje nyomán Szőke Andrea írta. A sok-sok muzsikával, kacagtató helyzetekkel megtűzdelt mese hamisítatlan, klasszikus lelkületbe bújtatott, ám friss gondolatokkal átitatott világba…

Blaskó Balázs igazgatói pályázata

Közéleti megnyilvánulásaimban, nyilatkozataimban az elmúlt időszakban folyamatosan jeleztem, hogy nem kívánok pályázni a harmadik igazgatói ciklusra. Azonban az elmúlt hónapok eseményei, történései korábbi álláspontom megváltoztatására kényszerítettek. A Gárdonyi Géza Színház társulatának helyzete oly mértékben vált bizonytalanná a járványügyi veszélyhelyzet kiújulásával és újbóli erősödésével, s a kényszerű leállás következményeként az intézmény gazdálkodása a működési bevételek tekintetében…

Online bemutatóval kezdődik a IX. Egri Stúdiószínházi Táncfesztivál

A hazai táncélet legjobbjai Egerben, az Országos Stúdiószínházi Táncfesztiválon szeptember 23. és 27. között. “A tánc a lélek érzéseit a test mozdulataival fejezi ki és méltó arra, hogy a zenéhez és a költészethez hasonló szerepet töltsön be.” Az idézett mondatában Cesare Negri pontosan azt foglalja össze, amiért mi kilenc évvel ezelőtt – hagyományteremtő szándékkal –…

A játékra és a vidámságra épülő tematikával készül az új évadra az egri színház

Szinhaz.org – A játék, a könnyed szórakoztatás, a vidámság és a reményt keltő, pozitív mondanivaló lesz az egri Gárdonyi Géza Színház 2020/2021-as évadának legfőbb jellemzője – jelentette ki a teátrum igazgatója a keddi évadzáró társulati ülésen. Blaskó Balázs közölte: hagyományaikhoz hűen a következő évad is új tematika, ezúttal a játék köré szerveződik, amely egyfajta esszenciális…

„A díszlettervezésben sokkal absztraktabban kell gondolkozni”

designisso.com – Fügedi Balázs, formatervező hallgató, ha éppen nem tervez, akkor a színházművészet világában bontogatja szárnyait. Legutóbbi díszletterve kapcsán beszélgetünk vele, amit a Gárdonyi Géza Színház Bolero c. előadására készített. Mesélsz egy kicsit a projektről? Az előadás három különálló részből állt, amit három koreográfus készített, és két összekötő pont kapcsolta őket össze. Mindhárom művész a…