„Nézők nélkül, zárt ajtók mögött kellett teljesítenünk az elmúlt évadot” – mondta Blaskó Balázs, a Gárdonyi Géza Színház igazgatója az évadzáró társulati ülésen, majd hozzátette: a pandémia miatti novemberi bezárás után is folyamatosan dolgozott a társulat, minden előadás díszlete, jelmeze elkészült, a művészek próbáltak, a házi bemutatókat megtartották, mégis nehéz értékelésről beszélni, hiszen a munka gyümölcsét csak a következő évadban lehet learatni. Hálásan köszönte meg a társulat minden tagjának, hogy ebben a nehéz helyzetben is mindenki odaadóan végezte a munkáját, és reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy ősztől már nem lesz akadálya a közönséggel való találkozásnak. Az első bemutató október elején A nagymama című romantikus vígjáték lesz, de a nyár sem marad előadások nélkül, hiszen A nagymamát Szarvason, és Békéscsabán is játssza majd a társulat.
Topolánszky Tamás, a GG Tánc Eger vezetője értékelésében kiemelte: a tánctagozat az egész évadban keményen dolgozott, és nyáron is több helyre kaptak meghívást. Június 16-án mutatják be közönség előtt a Sisi, a magyarok királynéja című táncjátékot a Nemzeti Táncszínházban, majd ezzel az előadással és a Beethoven V. produkcióval Nagyváradon is vendégszerepelnek július elején. Nyár végén, augusztus 21-én Egerben is láthatja a közönség a Sisit, hiszen előadásunk az Agria Nyári Játékok záró programja lesz.
Minczér Gábor, Eger Megyei Jogú Város alpolgármestere megköszönte a színház egész évados munkáját, sok sikert és kitartást kívánt a következő évadra.