Örökbefogadási kampányt indított az Állatokat Védjük Együtt Alapítvány és a Gárdonyi Géza Színház. Az adventi időszak alatt zajló kampányban 35 kisállat találhat gazdára, az akció népszerűsítését a színház társulatának tagjai segítik.
Babócsai Réka színművész ötlete vált valóra azzal, hogy elindult a Fogadj örökbe! kampány a színház társulatának segítségével. Az egri menhelyen élő gazdátlan kutyákat és cicák örökbefogadását a társulat tagjaival készült fotók népszerűsítik, melyek a színház közösségi oldalán láthatók.
- Miért tartottad fontosnak a kampány elindítását?
- Társy Diánával, a menhely vezetőjével már egy éve tervezgetjük a fotózást, de a pandémia sajnos közbeszólt, így csak most tudtunk belevágni. Önkéntesként igyekszem segíteni a menhely munkáját adománnyal, kutyasétáltatással, ha úgy hozza a sors, takarítással, egyéb kétkezi munkával, így volt szerencsém megismerni az ott lévő gazdátlan állatokat. Nagyon szeretetre méltó kutyusok és cicák élnek a menhelyen, és bízom benne, hogy közülük sokan találnak felelősségteljes, szerető gazdira a kampánynak köszönhetően. Hálás vagyok a színház munkatársainak és a vezetőségnek, hogy azonnal igent mondtak a fotózásra, a kampány népszerűsítésére. Összesen 35 kollégám jelentkezett, két napot vett igénybe a fotózás. Köszönet a képekért Jánosi Ferencnek, aki szintén nagy állatbarát. Gondolkodás nélkül, örömmel vállalta a két teljes napos fotózást és az utómunkálatokat.
- Mi alapján választottátok ki az állatokat?
- Sokan rendkívül szomorú előzménnyel kerültek a menhelyre, de főképp azokat választottuk, akik szeretik az ember társaságát, nem félnek idegen környezettől. Maximus például, az én személyes kedvencem, akivel a fotón is látható vagyok, egy hat év körüli kistestű fiú kutya, aki baleset miatti sérülésekkel, csípőtöréssel, csontsoványan került négy és fél évvel ezelőtt a menhely gondozásába, de szerencsére, hála a gondoskodásnak, mindenből sikeresen felgyógyult. Nagyon ragaszkodik az emberhez, imádja a sétáinkat.
Az Állatokat Védjük Együtt Alapítványt, és az ott élő több mint kétszáz állatot támogatni is lehet az alábbi számlaszámon, de nemcsak pénzadományt, hanem például kutya- és macskaeledelt is szívesen várnak:Állatokat Védjük Együtt AlapítványSzámlaszám: 11739009-20187369-00000000OTP Bank Nyrt.Adószám: 18576339-1-10Elérhetőségek: 06-20-358-2183 és 06-20-358-0607egrimenhely@gmail.com
Fotó: Jánosi Ferenc