Mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 80. évében elhunyt színházunk egykori ügyvezető igazgatója, örökös tagja, Kiss Sándor.
Meghatározó szerepe volt abban, hogy 1986-tól kezdődően felépülhetett a Gárdonyi Géza Színház újraalapított, önálló társulata. Az 1987 őszén megszülető első bemutatóra így emlékezett vissza:
„… az új társulat és a közönség együtt ünnepelt. És mi, akik élére álltunk a függetlenségi törekvéseknek, boldogan mondtuk egymásnak, sikerült, megvan, ez a miénk, és mindent megteszünk megmaradásáért.”
A teátrum ügyét mindig szívén viselte.
1990-től hét éven át dolgozott színházunk ügyvezető igazgatójaként. Később a Heves Megyei Hírlap kiadóvezetője lett, de a színházhoz való lelki kötődése haláláig megmaradt.
Így emlékezett vissza az önálló társulati lét újjászületésének 10. évfordulóján:
„Úgy éreztem, ha semmi mást nem hagyok magam után az életben, csak elérem, hogy a színházunk újra önálló lesz, akkor nem dolgoztam hiába.”
Temetésére május 18-án, 12 órakor kerül sor az egri Rozália-temetőben.
Emlékét hálával és tisztelettel megőrizzük.