Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, dalszövegíró.

1962-ben végzett a Zak klarinét tanszakán. 1964-ig a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának, majd a Budapesti MÁV Szimfonikusoknak tagja volt. 1968-ig tanított, azóta részben szabadfoglalkozású zeneszerző. 1986–89-ben a kecskeméti Katona József, 1988-2001 között az egri Gárdonyi Géza Színház zenei vezetője volt. Musicalek, zenés vígjátékok, színpadi kísérőzenék, táncdalok, sanzonok népszerű szerzője. Dalszövegeket ír és rendez is. F.M. Charley nénje (Brandon Thomas); Roncsderby

Előadásai a Gárdonyi Géza Színházban
  • Zalán Tibor – Andorka Péter: A KIS HERCEG (zenei szaktanácsadó) – 2015/2016
  • Brandon Thomas – Aldobolyi Nagy György – Szenes Iván: CHARLEY NÉNJE (zeneszerző) – 2015/2016
  • Móricz Zsigmond – Kocsák Tibor – Miklós Tibor: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG (zenei szaktanácsadó) – 2014/2015
  • Gárdonyi Géza: ANNUSKA (zene) – 2013/2014
  • Zágon István – Nóti Károly – Eisemann Mihály: HIPPOLYT, A LAKÁJ (zenei szakértő) – 2013/2014
  • Bernard Shaw: SZENT JOHANNA (zeneszerző) – 2012/2013
  • Howard Lindsay – Russel Crouse – Richard Rodgers – Oscar Hammerstein: A MUZSIKA HANGJA (zenei vezető) – 2012/2013
  • L. Frank Baum: ÓZ, A NAGY VARÁZSLÓ (zeneszerző, dalszöveg) – 2012/2013
  • Liszt Ferenc: LES PRÉLUDES (zenei konzultáns) – 2011/2012
  • Bartók Béla – Balázs Béla: A FÁBÓL FARAGOTT KIRÁLYFI (zenei konzultáns) – 2011/2012
  • Siegfried Geyer – Robert Katscher: GYERTYAFÉNY KERINGŐ (zenei szaktanácsadó) – 2011/2012
  • Sütő András: KÁIN ÉS ÁBEL (zenei vezető) – 2011/2012
  • Fábri Péter – Kertész Lilly: LÁTOGATÓK (zene) – 2010/2011
  • Kaló Flórián – Aldobolyi Nagy György: EGYEDÜL (zeneszerző) – 2007/2008
  • Henrik Ibsen: KÍSÉRTETEK (zene) – 2005/2006
  • Márai Sándor: KALAND (zene) – 2003/2004
  • Jaroslav Hašek – Aldobolyi Nagy György – Szenes Iván – Bodrogi Gyula: ŠVEJK A HÁTORSZÁGBAN (zeneszerző) – 1993/1994
  • Vaszary János – Aldobolyi Nagy György: KI A HARMADIK? (zeneszerző) – 1992/1993
  • Valentyin Katajev: BOLOND VASÁRNAP (rendező) – 1988/1989

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük

Hozzászólás elküldése