Les préludes
Kettős évfordulót ünneplünk: Liszt Ferenc 200 évvel ezelőtt született és 125 évvel ezelőtt halt meg. Egyik legközismertebb alkotása az ember örök sorskérdésével foglalkozó Les Préludes című szimfonikus költemény…
Kettős évfordulót ünneplünk: Liszt Ferenc 200 évvel ezelőtt született és 125 évvel ezelőtt halt meg. Egyik legközismertebb alkotása az ember örök sorskérdésével foglalkozó Les Préludes című szimfonikus költemény…
A mese története szimbolikus értelmű. A Királyfi beleszeret a Királykisasszonyba, ám a Tündér parancsára fellázadó természet nem engedi, hogy találkozzanak. A Királyfi bábut készít, hogy kicsalogassa a Királykisasszonyt a várából, de a lány az igazi Királyfi helyett a fabábbal táncol.
Az 1640-es években egy Morvaországból vallásáért kiüldözött protestáns lelkész csodálatos égi jelenéseket kezdett látni. Látomásait 1657-ben ki is adta s azokban megjövendölte az Ausztria-ház bukását s dicsőséget jövendölt a Rákóczi-háznak.
A kezdet és a vég. Az Úr akarata. A teremtés kezdete, az első emberpár, Ádám és Éva. A kísértés, majd kiűzetés a paradicsomból. Felsejlik a kezdet és az anyaméhben már hadakozó fiakban, Káin és Ábel történetében körvonalazódik a vég, a soha nem lankadó egymásnak feszülés, testvérgyilkolás.
A Sóska, sültkrumpli mintha a fociról szólna. Vagyis inkább a mérkőzést irányító játékvezetői hármasról. Három férfi összezárva az évtizedek egzisztenciális nyomorát savanyú izzadságkövületbe konzerváló lepukkant vidéki sportegyesület öltözőjében.
Ludas Matyi ezúttal Mátyásként jelenik meg a színen, mint színpadi komédiás. Azt játssza, amit ifjú korában nem tudott megtenni, vagyis nem tudott visszavágni a számtalanszor elszenvedett sérelmekért, amit nehéz sorsú gyermekként megélt.
Siegfried Geyer – Robert Katscher:GYERTYAFÉNY KERINGŐ zenés vígjáték két felvonásban Fordító: Szántó Armand A Gyertyafény keringő, a húszas évek egyik legkedveltebb slágere, ebben a zenés vígjátékban csendült fel először, hogy elinduljon világhódító útjára. Bejárta Európát, majd áthajózott a tengerentúlra, hogy meghódítsa Amerikát. Ugyanakkor a darab, a békeidők kedvenc rekesz és nevetőizmokat dolgoztató alkotása. Főbb szereplői,…
Egressy érett drámaíróként robbant be a hazai irodalmi és színházi életbe. Színművei többnyire zárt, szűk terekben játszódnak, boldogulni vágyó, érzékeny lelkű álmodózókról. Fráter Erzsébetet is mélyről fakadó szenvedélyek mozgatják, Madáchot is, aki beleszeret, rajongás, szerelem, büszkeség és szenvedély hatja át.
„Zuhanunk, zuhanunk, Szentatyám!” – írta az ifjú II. Lajos király egyik utolsó levelében a pápának. Nem írhatta volna szebben, igazabban. Az ő királysága tíz esztendeje nem volt más, mint egyetlen zuhanás. Eladó volt már minden.
A Passiójátékunk Jézus szenvedéstörténetét kívánja emberközelbe hozni. A kereszt a bűn fája, s ennek ószövetségi mása, előképe, a paradicsomi almafa volt, amely szintén bűnbe sodorta az embert.
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |