Thornton Wilder:
komédia
Wilder klasszikus amerikai szerző, a Mi kis városunk c. közismert színpadi mű és a Szent Lajos király hídja c. nagyszerű regény Pulitzer-díjas, világhírű írója. Komédiája, A házasságszerző adta a témáját a Hello, Dolly című, világsikert aratott musicalnek, melyből a kerek világot bejárt, nagyszabású zenés film is készült.
Mrs. Dolly Levi furfangos, házasságokat összehozó cselszövései, melyekkel megözvegyült, fiatalabb és élemedettebb hölgyeket és urakat próbál közös háztartásba terelni, sok-sok kacagtató félreértésre, faramuci, összegabalyodott helyzetek szórakoztató feloldására adnak alkalmat – mígnem Dolly végül magának szerzi meg a legjobb partit.
Az 1975-ös budapesti, Madách Kamara színházi előadásban, melyet Lengyel György rendezett, Blaskó Balázs, előadásunk rendezője is közreműködött, olyan színészóriásoknak lehetett partnere harmadéves színinövendékként, mint Tolnay Klári (Mrs. Dolly Levi), Dayka Margit (Miss Van Huysen) és Márkus László (Horace Vandergelder).
A rendező a majd’ 50 év után e nagyszerű előadás felejthetetlen hangulatának emlékét szeretné megidézni készülő bemutatónkkal, színházunk kitűnő művészeinek segítségével.
Rendező: Blaskó Balázs.
Bemutató: 2023. október 06.
Előadás időtartama:
Horace Vandelgelder, kereskedő Baranyi Péter
Mrs. Dolly Levi, elhunyt feleségének barátnője Dimanopolu Afrodité
Miss Flora Van Huysen, elhunyt feleségének barátnője Saárossy Kinga Jászai-díjas
Mrs. Irene Molloy, kalaposnő Babócsai Réka
Minnie Fay, a segédje Nagy Barbara
Malachi Stack, Vandergelder alakalmazottja Tóth Levente
Cornelius Hackl, Vandergelder alakalmazottja Török-Ujhelyi Tamás
Barnaby Tucker, Vandergelder alakalmazottja Szőke Olivér
Ermengarde, Vandelgelder unokahúga Raikovich Viktória
Ambrose Kemper, festőművész Kardos Kristóf
Gertrúd, Vandelgelder házvezetőnője Nagy Adrienn
Szakácsnő Miss Flora házában Dér Gabi
August, pincér Csathó Norbert
Bérkocsis Lisztóczki Péter
Díszlet Székely László Kossuth- és Jászai-díjas érdemes művész
Jelmez Bodnár Enikő
Ügyelő Hódosi Ildikó
szerep Szecskó Andrea
RendezőAsszisztens Lázár Rita
Rendező Blaskó Balázs Jászai-díjas