Nagy Tibor - Pozsgai Zsolt - Bradányi Iván

A kölyök

musical

A mű Chaplin klasszikussá vált filmjének alaphelyzetét dolgozza fel, melynek hősei a Csavargó (Charlie Chaplin) és az Utcagyerek, Jacky.

Chaplin a milliomosparkban egy utcára kitett gyermeket talál. Az első pillanatban meg akar szabadulni a tehertől, de mivel ez nem sikerül, magához veszi padlásszobájába. A ház rettenthetetlen úrnője Madame Foyer lányával, a szellemileg kissé visszamaradt Lucyval együtt zsarnokoskodik fölöttük. A klasszikus némafilm karakterei elevenednek meg a musicalben: az utcanép, rendőrök, csavargók, esendő és komikus figurák. Egy váratlan fordulat azonban felborítja e furcsa nép életét, mikor Jacky, a kisfiú veszélybe kerül.
„Édes-bús” történet, írta Chaplin a film elejére – ezt a hangulatot követi a musical is, a műfaj törvényei szerint sok humorral, bensőséges emberi helyzetekkel, megható történésekkel, slágerekkel és sok-sok tánccal.
S még valami, amiről kevesen tudnak: Charlie Chaplin első gyermekének rendkívül korai halála után készítette el A kölyök című filmet, mintegy mozivászonra álmodva saját apai érzéseit, fájdalmát.

Bemutató: 2015.04.10.

GALÉRIA
SZEREPLŐK

Chaplin, csavargó Rácz János
Mary, ünnepelt énekesnő Misurák Tünde
Jacky Gulyás Buda / László Bence
Madame Foyer, házmesternő Saárossy Kinga
Lucy, Madame Foyer lánya Nagy Barbara
Rendőr Lisztócki Péter
Ted, a menhely lakóinak kapitánya Reiter Zoltán
Ed, a menhely kakója Szívós Győző
Med, a menhely lakója Radvánszki Szabolcs
Ben, a menhely lakója Káli Gergely

Szereplő:
Dunai Bettina, Emődi Attila, Kelemen Dorottya, Kőhalmi Viktória, Nagy Csaba Mátyás, Oláh Balázs, Schlégl András, Tóth Karolina
Közreműködik A GG Tánc Eger

SZÍNLAP

RendezőHalasi Imre
DíszletLaczó Henriette
JelmezLaczó Henriette
KoreográfusTopolánszky Tamás
Zenei vezetőNagy Zoltán
Koreográfus asszisztensPintér Lotti
KorrepetitorNagy Zoltán
ÜgyelőHódosi Ildikó
SúgóPethő-Tóth Orsolya
RendezőasszisztensLázár Rita

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük

Hozzászólás elküldése