Molière

Képzelt beteg

Le Malade imaginaire – 1673
Táncjáték

Az előadás alapjául szolgáló kiinduló történet Moliére Képzelt beteg c. drámája, amely kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a táncszínház adottságaival és eszközeivel bontsuk ki a benne rejlő helyzet és jellemkomikumot.

Szándékomban áll egy improvizációs előadás megalkotása, amely nem azt jelentené, hogy a művészek két hónap folyamatos improvizálás után a premieren is improvizálnának, hanem hogy az előadás – a próbák eredményeként – egy rögzített technikával véglegesre kialakított formában álljon elő.
Az előadás alapjául szolgáló kiinduló történet Moliére Képzelt beteg c. drámája, amely kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a táncszínház adottságaival és eszközeivel bontsuk ki a benne rejlő helyzet és jellemkomikumot.
Négy éve figyelem azt a fajta improvizációt, s technikát, amit nem irányít senki, s én sem irányítottam direkt módon kívülről, csak belülről egyengettem az útját, hogy elvigyem mégis abba az irányba, – amit akár ódivatúnak tarthatnánk – a narratív táncszínház irányába.
Négy év alatt arra lettem figyelmes, – miközben folyamatosan a nézők arcát is bámultam -, hogy habár én a színház szemszögéből közelítek meg mindent (ez az én elfogultságom bizonyára) a narratív szálak mindig segítik a nézőt a látottakkal kapcsolatban megélt tiszta, könnyed érzésekre.
Szeretem a közönséget, és szeretnék közönség barát előadásokat tárni eléjük. A négy év, a közel kétszáz előadás alatt egyszer sem éreztem, hogy jobb lenne, ha mások által megtanított improvizációs játékokat játszanánk, amihez nekünk semmi közünk, azonkívül, hogy megtanultuk.

Bemutató: 2013.10.29.
Felújítás: 2017.05.18.

GALÉRIA
SZEREPLŐK

Szereplő:
Emődi Attila
Joni Österlund
Kelemen Dorottya
Schlégl András
Szeles Viktória
Tóth Karolina
Törteli Nadin
Varga Kristóf

SZÍNLAP

RendezőGrecsó Zoltán
KoreográfusGrecsó Zoltán
SzcenikusEngler Imre
JelmezSzaniszló Tamásné
DramaturgTóth Ráka Ágnes
ÜgyelőBlaskó Zsófia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük

Hozzászólás elküldése