Facebook
YouTube
Instagram
Történetünk
Az első magyar nyelvű színielőadás a városban a jezsuita gimnázium diákjaihoz fűződik.
Az első magyar nyelvű, immár színészek (vándortársulat) által játszott előadás Egerben.
Felépül az Aréna, fából készült színházépület, mely 1903-ig volt a Thália egri otthona. Az utolsó előadáson Gárdonyi Géza Annuskáját mutatták be.
Németh József szintársulata bevonult Egerbe és szombaton megkezdette előadásait a nyári szinkörben. Bizonyos ünnepi hangulat vesz erőt rajtunk, midőn e sorokat írjuk: nem csupán azért, mert a magyar szinművészet azon apostolait üdvözöljük városunk falai között, kik a mieink, a mi szinikerületünk szintársulatának tagjai, hanem azért is, mert a mostani szini-szezónnal a mi nyári szinkörünk fennállásának 20-ik évét tölti be és mert e jubiláris szezón befejeztével a két deczenniumot élt és sok vig estét látott deszkaalkotmány is befejezi rendeltetését, lebontják, hogy helyt adjon a Magyar Athén – mint a hogy szellemes irónk, Maczki Valér dr. Egert nevezte – diszes, modern szini-palotájának. A szinészet ügye Egerben nagy lendületet vett az utóbbi időben. Nem volt a mi közönségünk soha mostoha a szinészet iránt, daczára annak, hogy bizony volt rá idő és nem is egyszer, hogy dédelgető rokonszenvünkkel éppen a szintársulatok éltek vissza mostohán, hanem a mostani hangulat páratlanul áll Eger kultur-történelmében. Ma mindenki szinügy-barát és lelkes hive az állandó szinkör megteremtésének. A szinügyi bizottság állandóan működésben van s a közönség nem riad vissza az áldozatoktól, hogy az egri szinészet állandó hajlékot nyerjen. Ennek a kedvező hangulatnak létrehozásában lapunk is sokat fáradozott és hogy nem sikertelenül, a tények igazolják.
Egri Ujsag, 1903. augusztus 19. (az eredeti helyesírással)
Megnyílik az egri Városi Színház, de nincs a városnak saját társulata.
A Színház megnyitása
Eger város közönsége diszes uj hajlékot emelt a magyar szinészetnek a Hunyady-téren, egy körvonalaiban már is szépnek mutatkozó park közepén.
A magyar szinművészet e legujabb temploma augusztus 20-án, Szent István király ünnepén avattatott fel ünnepi hangulattal, de minden külső fény és csillogás mellőzésével. Szivében ünnepelt a közönség s az ilyen ünnep a legméltóbb a Múzsák ünnepéhez, kik a szivekhez szólnak, szivekben élnek s nyomukban bőségesen áradozik a kedély éltető forrása.
Este ½ 8 órakór kigyúlt a szinház összes villany lámpája s a közönség sűrű tömegekben vonult az igazán szép és modern berendezésű nézőtérre, melynek minden legkisebb helyét a szorongásig betöltötte.
A zenekarban felcsendült a Rákócy örökszép szinfoniája s a közönség ünnepies hangulata hazafias mámorban ringatózott. Egyszerre csak felrebben a szinpad függönye s az igazán szép diszletek elénk varázsolják az egri vár „Sötét kapuját” az ismert, kegyeletes Dobó-emlékkel. A hatás leirhatatlan. Jobbról felvonulnak a szinészek a szinpadra. Balla Kálmán társulatának egész személyzete együtt van s kezdetét veszi a prológ, melyet a nagy nevű író, Gárdonyi Géza írt erre az ünnepi alkalomra hazafias lelkülete, irói ihlete egész melegével. Egy-két szó bevezetőnek s a szintársulat a zenekar kisérete mellett a Hymnuszt énekli. A közönség óriási sokadalma feláll az ülőhelyekről s igy hallgatja a szivek mélyeig járó nemzeti imát. Ezután folytatódik az előjáték. Dobó felkel rideg kőágyáról s elmondja azokat a lelkes szavakat, melyeket Gárdonyi nagy lelke sugalt s melyeket lapunk tárcájában olvashatnak olvasóink. A gyönyörü jelenetet a Szózat éneklése zárta be, melyet szintén a szintársulat összes személyzete adott elő a zenekar kiséretében.
Ez ünnepi előjátékot 10 percnyi szünet követte, mely idő alatt a szinpadon felállitották a diszleteket az ünnepi előadáshoz, a közönség pedig szemlét tartott az uj szinház belső berendezése felett.
Az ünnepi darab Dobsa Lajos: István, első magyar király cimű 5 felvonásos szomorujátéka volt. Régi darab, de alkalomszerünek gondolta a szinügyi bizottság, mely ezt a megnyitó előadást rendezte s előkeresték e történelmi drámát a feledékenység homályából.
Az Egri Ujság tudósítása (az eredeti helyesírással)
Gárdonyi Géza: Előjáték
(az Egri Színház megnyitására 1904. augusztus 20-án)
Személyek: Dobó, Egy kovács, Egy másik iparos, Egy honvéd, Színészek
(A szín a Sötétkaput ábrázolja. Éj van, holdfénytől kissé világos. A szín közepén a rácsozat mögött Dobó síremléke éppugy mint a várban, de a homályban alig látszik.)
Oldalt a padon honvéd ül és alszik.
(Lent valahol igen távol cigánybanda játszik, eleinte csak egyes hangok verődnek a szinházba igen halkan.)
KOVÁCS: E! Nézd mán ezt a honvédet: elaludt.
MÁSIK IPAROS: Ezt bizony elnyomta az álom. De költsük fel, mert vasba teszik, ha reggel megy haza. (Megérinti.) Hé, vitéz ur!
HONVÉD (fölretten): Ki az?
KOVÁCS (a honvédhez): E! Te vagy itt Marci?
HONVÉD: Én vónék. Tyű, de elaludtam! (Az ébredő inas mozdulatai.) Hát téged mi szél hordoz itten ilyen későn?
KOVÁCS: Idelent mulattunk a komámmal a vendéglőbe, oszt színészek is vótak ottan a szomszéd asztalnál. Oszt azt beszélték, hogy aszongya az egyik: Szép hódvilágos este van fiúk, gyerünk fel a várba.
MÁSIK IPAROS: Már jönnek is.
KOVÁCS (a honvédhez): Tudod, az ilyen színésznép vagy szaval, vagy danol, de mindig csinál valami szépet, oszt itt ingyen is hallhatjuk.
HONVÉD (teljesen föleszmélve. Megnézi a zsebóráját): Tyű a rézből vert Ponciusát!
SZINÉSZEK (a lejtőn erszkednek le balról).
KOVÁCS: Nem erre kellett volna urak.
ELSŐ SZINÉSZ: Most már mindegy.
MÁSODIK SZINÉSZ: Kár, hogy jobban nem láthatjuk. Nem lehet bemenni? (A kapu kilincsét nyomogatja.)
HONVÉD: Be lehet. Éppen én vagyok ennek a kapunak a Szent Pétere itten. Mer ez olyan bagazin-féle is, tetszik tudni. (Kinyitja és széttárja a kaput. A kovácshoz:) Te, koma, csak hagyjátok benn a kulcsot. Majd reggel megtalálom. (El balra sietve.)
A Holdfény rásüt a Dobó-emlékre. A színészek leveszik a kalapjokat és az emlékre mélázva, csendben állnak egy szinpadi percig.
ELSŐ SZINÉSZ (elmerengve): Az elmult századok lehellette érinti arcomat, úgy érezem. Köszöntlek téged, porladó oroszlán!
MÁSODIK SZINÉSZ: Koszorút kellett volna hoznunk.
HARMADIK SZINÉSZ: Ha ő nem állott volna kemény lábbal, ezeken a megbarnult köveken, ma nem beszélnénk itten magyarul.
NEGYEDIK SZINÉSZ: Fiúk, ha már nem hoztunk néki koszorút, tiszteljük meg emlékét egy dallal. Hisz voltaképp a dal is koszorú.
Eléneklik a Himnuszt (ismétlés nélkül). A dal befejező részét, (Megbünhödte) halkan, hogy a toronyóra távoli kongása hallható legyen.
DOBÓ (fölül)
Egy percnyi csend. A toronyóra halk kongásai még hangzanak. A távoli cigánybanda alig hallhatóan ismétli a himnusz második felét.
DOBÓ (maga elé): Óh mily szép ébredés! De micsoda bűbájos dal költ fel ez éjszakán? (A színészekhez): Mi dal ez, mondjátok, hogy erejétől a porrá vált szív is életre kél?!
ELSŐ SZINÉSZ (szent rémülettől dermedt arccal): A magyar Himnusz, kapitány uram.
DOBÓ: Magyar Himnusz? Hát él még a magyar?
Kezét a homlokán lassú mozdulattal átsimítja, mint mikor még nem tiszta az ember feje az álomtól. Lábát leeresztve ül a kövön, kezében lándzsa.
Hát hogyne élne – mit is kérdezek! Ezer év óta feni a kardot és a tőrt a magyar ellen Kelet és Nyugot. De a magyart sohse találják szíven: mert az Isten keze takarja azt! (Leáll.) Miféle szerzet vagytok ti, barátim?
A banda mihelyt elvégezte a Himnuszt, a Szózatban folytatja, de csak halk zümmögéssel mindvégig, migcsak a kárpit le nem gördül.
ELSŐ SZINÉSZ: Színészek vagyunk, kapitány uram.
DOBÓ: Színész? Mi az? Az én időmben nem ismertünk ilyen foglalkozást.
ELSŐ SZINÉSZ: Azon időben, kapitány uram, komédiás volt a színész neve.
DOBÓ: Így már tudom.
ELSŐ SZINÉSZ: A színészet kijött a klastromiskolák fala közül, S külön házakban és templomszerű szép palotákban játssza, tükrözi a tarka élet változásait. A könyvekben aluvó gondolat kiszáll és testet ölt a színpadon. Amit a költő álmodott csupán, élő, beszélő valósággá válik.
DOBÓ: Értem. És szívem szinte fölhevül. A művészet a békesség virága: romok kövén felzöldülő borostyán. S most a fennuralkodó planéta hazám egén a Béke csillaga. Nem tapossák a mezőt harci mének, s nem veri fel az éjszakáknak csendjét az ellenséges kürtök szózata. Kiállok olykor holdvilágos éjjel a várfokra, és elmerengve nézem, miként épül és terjed lent a város.
Hajdan a vár volt nagy, és a város kicsiny. A köveket alulról ide hordták: s magasodott a vár, fogyott a város. Aztán hogy elmultak a viharok, a kövek innen visszatértek ismét, s fogyott a vár, emelkedett a város. Így szép, így jó. Te kovács vagy, ugy-e?
KOVÁCS: Az vagyok uram.
DOBÓ: Én mellettem is voltak kovácsok, derék hős fiuk, kiknek üllőjén kardok vasa csengett. Verj te kapát most a kardok vasából s ekét a páncélból az egri földnek. S amíg körül az Isten-áldás zöldül a hegyeken s az almagyari rónán ti szinészek, a nyugvó egri népnek emeljétek fel gondolatait. Emeljétek fel érzésben őket a művészetnek hattyuszárnyain egy magasztosabb lelki tartományba, ahol a földi pornak nyoma sincs.
Játszátok el a nagy küzdelmeket, amik minékünk igaziak voltak! játszatok harcot, hogy lássák a békét! játszatok gyászt, hogy tudják mi az élet! s játszatok örömet, hogy gondjaikra égi sugár derítsen szép szivárványt.
Elmult időknek szellemképe, én nyugodni térek. S tovább álmodom, hogy a vérből, mely e falakra omla, rózsák fakadnak az újult századokra, s én porladozva márványágyamon, Eger virágzásáról álmodom!
(Kárpit.)
Az épületbe költözött az első egri mozgófénykép vállalat, a mozi, amely a színházban tartotta előadásait. Ekkor már Palágyi Lajos társulata játszik az épületben.
Eger a cseretársulat rendszer városai közé került.
A város képviselő-testülete állandó színtársulat létesítésére kér engedélyt, de ez csak tíz évvel később valósul meg.
Önálló társulat létrejötte a fejújított, korszerűsített színhházban Rutkay Ottó vezetésével.
A még „névtelen” színház 1955-ben
Október 23-án Gárdonyi Géza előjátéka (ugyanaz a „Dobó István szelleme”, mint amelyet 1904. augusztus 20-án bemutattak) után Gárdonyi: Annuska című darabját láthatta a közönség. Az épület ekkor vette fel az író nevét.
Kezdődjék a játék!
Ma nyitja kapuit az Egri Gárdonyi Géza Színház és stílszerűen, szép és nemes érzésektől vezérelve Gárdonyi: Annuska című színművével örvendezteti meg közönségét. A megnyitó s az azt követő előadások közönsége, a város, megyénk dolgozói egyszerű, nemes gráciával – amilyen egyszerű és nemes csak a dolgozó ember tud lenni – ül le a helyére, örvendezik a színészek játékán, sír és nevet, lelkesedik és tapsol – egyszóval birtokába veszi a színházat. Hetek, hónapok óta készülődtek a színészek, s a közönség egyaránt erre a bemutatóra. A város. a megye közügyévé vált, hogy Eger állandó színházat kap, de rögtön tegyük hozzá: magánüggyé is. Azelőtt is volt Egernek színháza, ezt bizonyítják a régi újságcikkek is: az „Eger” című lap például 1930. július 6-án a következőket írja a „Szökik az asszony” című operettről: „Tegnap este Balázs István vendégfelléptével mutatta be a Városi Színház Kardos és Harmath slágeroperettét. Nyári operettrevű, látványosság, vagy amit akarsz. Sokat adott a nemnek, tarka volt, muzsikája sok helyt bájos és vidám.” Átlapozva az említett újság lapjait 1930. júniusában s júliusában az Egerben tartózkodó debreceni társulat a következő darabokat adta: „Miss Amerika, Tomi és Társa, Két lány az utcán, Szökik az asszony, Rézágy, Matyika színésznő szeretne lenni” stb. Ugye, ehhez nem kell kommentár. S ez megkímél bennünket attól, hogy mindezt mi mondjuk el. … S most nagyon örülünk, s nagyon büszkék vagyunk új, állandó színházunkra. Nem apátlan-anyátlan árvák már a színház dolgozói sem, együtt fejlődtek, nőttek az egész dolgozó néppel. Munkájuk most lett igazán hivatás, mert érzik: most érdemes Magyarországon színésznek, embernek lenni. Érzik, mert anyjuk helyett anyjuk lett a nép, a közönség, amely máris barátságot kötött velük itt a városban, s velük együtt élte át a megnyitót megelőző kellemes izgalmakat, s tapsol ma önfeledten, egybeforrva a művészek játékával. De érzik hivatásuk nagyszerűségét azért is, mert tudják, s látják, hogy államunk, mely apjuk helyett apjukká vált, igazi apai büszkeséggel s jósággal támogatja őket. A párt javaslatára, s segítségével szervezték a színházat, újították fel az épületet egymilliós költséggel, s talán prózainak tűnik, de mi egriek tudjuk, milyen nagy dolog: a tanács lakást biztosított a színészek számára. A multban Völker József színigazgató Egerbe akart jönni társulatával, Eger város tanácsa a következő levéllel válaszolt: „Mivel Eger városában… a nemesek tavasszal birtokaikon vannak, nem tanácsos, hogy egy színigazgató a városba jöjjön, mert vállalkozása kudarcot vallana. Ezért a tanács, sajnálattal bár, de mégis kénytelen az engedély megadását megtagadni.” Hát most „tanácsos” volt, hogy ide jöjjenek Egerbe. Igaz, a nemesek 1945 tavaszán ismét elköltözködtek, de nem a birtokaikra, hanem a birtokairól. Most a dolgozó nép a közönség. S mi, télen-nyáron s tavasszal is színházba akarunk járni, jó darabokat látva, szórakozva tanulni. A vállalkozás most nem vall kudarcot. De ehhez komolyan hozzá kell járulniuk a színház dolgozóinak is. Soha sem felejtsék: a dolgozó nép gyermekei, de egyben nevelői is. Munkájukkal az ember fejlődését, országunk építését segítik. Mi szép, mi szép, mi szép – A mi föladatunk! Legyünk büszkék reá, Hogy színészek vagyunk. De amit színpadon – A népnek hirdetünk, – Ne hazudtolja meg – A cselekedetünk. (Petőfi.) Mi eddig is szerető, féltő, de ugyanakkor büszke érzéssel figyeltük a Miskolci Déryné Színház szereplését a vidéki színházak ünnepi hetén. Nagyon örültünk, ha kitüntettek közülük valakit. Lelkesedéssel tapsoltunk előadásaikon, mert úgy éreztük, ők egy kicsit a mieink, egrieké is. S most, hogy igazán a mi színházunk, az Egri Gárdonyi Géza Színház életéről, munkájáról. fejlődéséről lesz szó, ami tőlünk, a közönségtől telik, mindent megteszünk. Ma este kőművesek, villanyszerelők, festők, lakatosok, orvosok, tanárok, tsz-tagok, szőlősgazdák, iparosok, SZTK tisztviselők elegánsan, ünneplőbe öltözve, feleségeikbe karolva bemennek a színházba megnézni, meghallgatni benneteket. Kezdődjék hát elvtársak, mondjátok el messze csengő, szép hangotokon, milyen szép a mi életünk, s hogy még szebb legyen, még több üzem, lakás, kenyér. s színház legyen hazánkban, érdemes élni, dolgozni, harcolni.
Sima Andor, Népújság
A teátrum kamaraszínházzal is rendelkezik, a Trinitárius utcai úgynevezett „rossztemplom” ad ennek helyet.
Megalakult az Agria Játékszín, mely az újra önálló egri társulat létrejötte előtt fontos szerepet töltött be a város színházi életében.
A Várban és a város terein játszottak. 1985-től a Gárdonyi Géza Színház vette át a nyári játékokat, Agria Játékok néven.
Agria Játékszín
Megszüntették az összevonást. Január 1-jével, Szikora János vezetésével megszületett – lehet, az lenne a pontosabb: újjászületett – és így lett háromtagozatos színház a Gárdonyi Géza Színház.
A Színházban lévő emberekkel, az Agria Játékszín és az addig amatőr Harlekin Bábegyüttes összevonásával – utóbbi Harlekin Bábszínház néven 1997-ig volt a színház tagozata. Így lett: befogadó-, bemutató színház (kőszínház) a másik két tagozattal (báb- és nyár).
Menkó Terézia társulatépítő és alapító tag visszaemlékezése
Akik a kezdeti munkában részt vettünk, mindannyian tudtuk, hogy „elöl” vagyunk, s azt is tudtuk, hogy ha már elindultunk „menni kell”, haladni kell, „vezetni kell”. Azt is tudtuk mindannyian, hogy ez a legszebb időszak – a színházalapítás -, még akkor is, ha sok munkával, sok-sok modell elkészítésével, rengeteg számítással, elképzeléssel és sok éjszakai megbeszéléssel, sok lemondással járt. Tettük a dolgunkat és mindenki akarta azt, ami a CÉL volt! Olyan helyzetben voltunk, mint egy induló házasság. A produkció előállításánál az utolsó fogvájót is be kellett szerezni, mert nem volt készleten. A régi jelmezeket elvitték Miskolcra. Csak az Agria Játékszín ideje alatt összegyűlt ruhák jelentették az indulásnál a leltári készletet. Ami nem volt sok, mert a nyári színház a Vígszínházra épülve tudott haladni. Onnan voltak az alkotók: rendező, tervezők, ügyelő, asszisztens, színművészek. Természetesen a szereplők ruhái is nagyrészt a Víg jelmeztárából kerültek ki, (ezt mi úgy hívjuk: válogatás!). A főszereplők azonban új ruhát kaptak, azaz új ruha készült a számukra.
Neves színművészekkel dolgoztunk. Csak néhány név közülük: Almási Éva, Csákányi Eszter, Gáspár Sándor, Koltai Róbert, Miklósy György, Pap Vera, Pártos Erzsi, Pogány Judit, Psota Irén, Ruttkai Éva, Szombathy Gyula, a fiatalok: Eszenyi Enikő, Kaszás Attila, Kőszegi Ákos, Méhes László, Pusztaszeri Kornél, Ráckevei Anna, Rudolf Péter, Szerémi Zoltán, Varga Mária… (utóbbiak épp a főiskoláról jövet nálunk debütáltak). (…)
Azt a két produkciót, amit évadonként előírás szerint nekünk kellett színpadra állítani, tizenöt előadásban határozták meg. Volt, amit nem a szokásos időpontban játszottunk, hanem akkor, amikor a színészeket egyeztetni tudtuk, reggel 9 órakor. Talán még emlékeznek rá, a Csongor és Tünde előadásáról van szó, aminek a címszereplői: Eszenyi Enikő és Bal József voltak. Ehhez a produkcióhoz kilenc Színház művészeiből válogatott a Direktor, ezért nagyon nehéz volt az egyeztetési munka.
Az óriási sikert aratott Csongor és Tünde
Lovasyné Stuth Erzsébet a Harlekin Bábegyüttesről
Az első a Csipkerózsika volt. Mindenki dolgozott benne, aki csak élt. Sok nehézséget kellett áthidalni, hiszen csak az amatőr felszerelésünk állt rendelkezésre. Főnöktől, színésztől adminisztrátorig mindenki a fedélzeten volt, néha éjszakáig. Több mint 150 előadást ért meg. Beutaztuk vele szinte az egész országot. Rendező: Demeter Zsuzsa, tervező: Lovasy László.
Csipkerózsika
Formabontó volt a színpadi megjelenése. Az akkori színpad elég magas volt és egyenes a nézőtér, nem igazán jól láttak a gyerekek, ezért sok olyan játékot csináltunk, amelyben ha nem is elsőnek Magyarországon, de igencsak az elsők között látszódtak a színészek. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy ne így legyen.
Amikor a Hófehérkével voltunk egy fesztiválon, akkor ezt még ott kifogásolták „Miért látom én a színész arcát a bábuk fölött? Ez illúzióromboló.” A gyermekeknek nem volt az, ők elfogadták. A rendezés maga kihasználta ezt a helyzetet, miközben a bábok játszottak, közben fölöttük a színészek közt is volt kapcsolat.
A Hófehérkében volt egy jelent, ami fölött sokat vitatkoztak, de én azt mondtam, hogy jó – a gyerekek megértik. Meghal Hófehérkének az anyukája és ezt úgy játszatta el, úgy rendezte meg Hollós Laci, hogy volt egy nagy fekete lepel, ezüst díszítéssel mint a ravatalozóban, azt leterítették szépen a földre és a színésznő, aki játszotta, kihozta a marionett figurát, beletekerte, ráhajtogatta és elvitte hátra. Volt egy anyuka, aki előadás után odajött hozzánk és azt mondta, nagyon boldog hogy ez a jelenet ilyen volt, mert nemrégen halt meg a nagymama és szerinte most értette meg a kislány, milyen a halál.
Gali László a direktor – de még mindig csak befogadó színház.
Már önálló társulat, de még vannak befogadott produkciók is. Az évadot már az alapító tizenhét fő színművész munkájával kezdték meg Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja című produkcióval.
Gali László igazgató célkitűzéseit a műsorfüzetben így fogalmazta meg:
„induló színházunk szeretné a közönség színházi igényeit kielégíteni, és ugyanakkor feladatának tartja, hogy újabb és újabb igényeket ébresszen. Használni akarunk, nem tündökölni. Komolyan vesszük feladatunkat, hogy tükröt tartsunk a világ, a társadalom és az egyén elé. Kortárs színház kívánunk lenni, azaz: nem kitérni a kor problémái elől, mondván, úgyis olyan sok bajunk van, felejtsük a bút, »kapcsolódjunk ki«, hanem válaszolni szándékozunk ezekre a kérdésekre, vitába szállni velük, tisztázni, hogy hol a helyünk, mi a feladatunk, kik vagyunk, mit akarunk”.
Az első teljes önálló évad 1988/89-ben.
Megkezdődtek a stúdióelőadások is, melyek helyszíne kezdetben a Megyei Művelődési Központ volt. A művészutánpótlás biztosítására elindul a Kelemen László Színészképző Stúdió.
Stúdióelőadások
Rendszerváltás évei a színháznál.
Kedves Közönségünk!
Harmadik évadját kezdi az újrainduló önálló Gárdonyi Géza Színház. A tervek szerint már teljes létszámmal, műszaki bázissal és költségvetési vértezetben kellene megjelennie – ha a színházalapítás bonyolult folyamatát nem kötötte volna gúzsba a krízis ugyanúgy, mint egész gazdasági-társadalmi életünket. Igazi öröm, hogy ebből az erőfeszítésből közönségünk ne érzékelhetett sokat, mert az előadásaink művészi arculatán nem hagyott nyomot.
Lám, a színház, ha akarná sem tudná magát függetleníteni a társadalmi kérdésektől, nemzetünk sorsától, hazánk helyzetétől. Nem is akarjuk, természetesen. A legelső pillanatól kezdve kortárs színház kívántunk lenni, olyan szellemi műhely, amely igyekszik felismerni a társadlami mozgások fő irányait, azokhoz a maga módján kapcsolódik és megfogalmazza véleményét. A közélet porondjára akartunk lépni. Igazi találkozások jöttek létre a megformált színpadi alkotások és a társadalmi-politikai mozgások között. Örömünk telt abban, hogy színházunk szinkronban kereste a maga igazságait a megélénkült és megújuló társadalmi mozgás erőteljes igazságkeresésével.
Azt is el kell mondanunk, hogy mégsem kívántunk a politikai élet szócsöve lenni, ennél több és más a feladatunk. Erkölcsi értékeket, embereszményeket, példázatos sorsokat kell felmutatnunk. Értékvesztések korát éljük, értékrendek zavarát: történelmi, politikai, szellemi, morális szempontból egyaránt. Kell, hogy legyen erő a színházban arra, hogy a maga humánus, erkölcsi értékrendjét megfogalmazza és ennek követésére mozgósítsa közönségét. Mindezt, természetesen, a színházi előadások érzéki gyönyörűségével, a játék örömével, a csábítás trükkjeivel, hiszen a színház (bár halálosan komolyan vett!) mégis csak játék. Élet-játék a nagy világszínpadon.
Eljövendő évadunkban is arra kérjük Önöket, játsszunk együtt színházat: építsük magunkat, védjük fogyatkozó örömeinket.
Gali László
Részlet az évadot beharangozó kiadványból
Hivatásos magyar nyelvű színjátszás kezdetének 200. évfordulója.
A színház Jókai Mór: Thália szekerén (Thespis kordéja) című két részes színjátékával köszöntötte a 200. évfordulót. Az évadot beharangozó kiadványban Gali László direktor párhuzamot vont a 200 évvel azelőtti és akkori idők között.
„A hivatásos, nemzeti színjátszásunk kétszázadik születésnapját köszöntjük. 1790. október 25-én tartotta a budai Várszínházban a Kelemen László vezette „Nemzeti Játszó Társaság” színháznyitó előadását – s azzal útjára bocsátotta színházművészetünket. A független, nemzeti színházat. A fészekrakók plakátjain még hosszú évtizedekig a legelső sor azt hirdette, hogy: „A Felsőbbeknek Engedelmükből” születtek az előadások – valójában azonban a magyar szóra és nemzeti szellemre szomjas közönség szeretetéből nyert erőt, életet a színtársulat. Erkölcsi erőt és anyagi támogatást. Ebből a szövetségből született meg a magyar színházművészet: szellemi szabadságharcban.
Egerben is megszületett a Színház a visszaperelt függetlenség révén. Az a Színház, amely a Közösséget, a Város és Megye közönségét kívánja szolgálni. Amely használni és nem tündökölni akar. Elmúlt három évadunk – úgy vélem – erről győzte meg Önöket, ezért támogattak bennünket az országos mértéken felül jelenlétükkel, nem lankadó kitüntető érdeklődésükkel. Jubiláló évadunkban a körülmények nem sokkal lesznek jobbak a színházalapításra, mint kétszáz évvel ezelőtt voltak. Nagy szükségünk van a hajdani példára: Színház és közönsége kézfogására.”
Beke Sándor az új igazgató, aki Ratkó József: Segítsd a királyt című drámájának megrendezésével, a kassai Thália Színház társulatával mutatkozott be. *
Augusztus 20-án átadták a felújított színházat, amikor Bornemisza Péter: Magyar Elektra című darabja Beke Sándor rendezésében került színre. A rekonstrukció és bővítés megvalósulásával lényegesen javultak a színház működési körülményei, és mintegy 1500 nm-rel növekedett a színházépület alapterülete.*
Augusztus 1-jétől Csizmadia Tibor az új igazgató.
Február 1-től Blaskó Balázs az új igazgató.
„A megvalósuló előadások esztétikuma, az a fajta élmény, amit a közönség hazavihet magával aznap este. Szeretném, ha a színház olyan módon szolgálná a nézőt, hogy a továbbgondolkodásra való késztetés mellett adjon lehetőséget számára, hogy a feltárt problémákból kiutat találjon. Így értem én a remény színházát. Pozitív kisugárzású üzenetet szeretnék az előadásokban megfogalmazni, és erőteljesen felmutatni.”
Blaskó Balázs nyilatkozata az Origónak, 2011. március 25.
A krónika 1996-ig terjedő fejezetei Juhász Ferenc blogjának színháztörténeti sorozata alapján készültek.
A *-gal jelölt részek itt, majd 1996-tól is a Theatre-architecture.eu cikke alapján kerültek be.