„Nem is búcsúzni jöttem, hanem hálát adni és köszönetet mondani ezért a 15 évért, melyet elsősorban nektek, a társulatnak köszönhetek, a színművész kollégáktól kezdve a műhelyházban, a különböző tárakban dolgozókon át a táncművészekig, az adminisztrációs kollégákig. Amikor igazgató lettem, egy élő, lüktető társulat vezetésére vállalkoztam, amelynek akkor már hosszú ideje tagja voltam. Úgy gondolom, sikeres volt ez a közös munka, megéltünk ugyan nagyon nehéz időszakokat, de emellett kimagasló teljesítményeket és örömteli periódusokat is.” – kezdte köszönő beszédét Blaskó Balázs igazgató a mai társulati ülésen. Hozzátette: klasszikus, konzervatív értékeket sugárzó, eszközeiben modern, nemzeti népszínházat álmodott meg annak idején, melynek korábban volt már hagyománya Egerben, és úgy érzi, ennek újragondolását sikerült is megvalósítani. „A közönség szeretett minket, és ez volt a mi legfontosabb közös célunk, örömünk” – tette hozzá.
Meghatódva búcsúzott Topolánszky Tamás, a GG Tánc művészeti vezetője is a tánctagozat nevében, aki elmondta: együtt kezdték el ezt a 15 évnyi közös munkát, és bár voltak küzdelmek, mégis egy sikeres, örömteli időszakot hagynak maguk mögött. „Húsz év van közöttünk, de mi volt a kapocs, ami összetartott minket?” – tette fel a kérdést, amire meg is adta a választ: a munka öröme, a közös irány, az alázat, az áldozat, a tisztelet, a hit és a megbocsátás – ezek az értékek voltak közös munkakapcsolatuk mozgatórugói.
A prózai társulat nevében Baráth Zoltán búcsúzott és mondott köszönetet, majd Tóth Levente, Nagy Barbara, Misurák Tünde és Csathó Norbert színművészek a társulat nevében adták át a közös ajándékot.
Meghatottság, köszönet és együttlét – különleges társulati ülés volt, emlékezetes pillanatokkal. Egy emlékezetes korszak zárásaként.