Kulcskeresők

Örkény István

 

tragikomédia

 

Egy vígjáték, abszurd helyzetbe ágyazva, melyben tulajdonképpen egy családon keresztül egy nép lelkét ismerhetjük meg, illetve a hitnek a lélekre gyakorolt hatását. Ennyi…

… csak közben eltelik egy este, megismerjük a szereplők véleményét egymásról, és kimondatnak olyan mondatok a szoros egymásrautaltságban, melyek nem engedik meg nem történtté, felejthetővé tenni az estét. Egy olyan történelmi parabola, melyet, ha megfelelő szempontból és távlatból figyelünk, rávilágít történelmünk sarokpontjaira. A siker lehetőségét magában hordozó Fóris, az őt támogató feleség és lány, a hitetlen „józan” vejjelölt, a sorsszerű Bolyongó, mind-mind olyan figurák, melyek ismerősek a környezetünkből, illetve annak a bizonyos „színházi görbe tükörnek” a segítségével önelemzésre késztet bennünket, úgy alkotókat, mint nézőket.
Egy-egy esemény értelmezési kerete lehetővé teszi, hogy magát, az eseményt, számunkra előnyös és kedvező színben tűntesse fel. Ilyenkor az igazság, amennyiben létezik ilyen, mellékessé válik, illetve a saját igazamat találom meg benne, de innentől már csak szubjektív igazságról beszélhetünk; és ha a kíváncsiság hajt bennünket, esetleg megismerhetjük más szubjektív igazságát is. De mi van, ha nem vagyunk kíváncsiak? Csak a magunk látásmódját erőltetjük! Mi a viszonyítási pont?…
Ja. És akkor még itt van a „rakoncátlan” kulcs és ajtó. Hogy is szoktuk mondani?… DEUS EX MACHINA.

Adatlap

Szereposztás

Fóris: Lisztócki Péter
Nelli, Fóris Felesége: Dimanopulu Afrodité
Katinka, Fórisék Lánya: Nagy Fruzsina Lilla
A Bolyongó: Fehér István
Erika: Misurák Tünde
Benedek: Várhelyi Dénes
A Bodó: Kardos Kristóf
Gyászhuszár: Csathó Norbert
Szerelő: Pillisy Attila

Alkotók

Rendező: Csurulya Csongor
Díszlet: Csurulya Csongor
Jelmez: Csurulya Csongor / Kovács Tímea
Ügyelő: Hódosi Ildikó
Súgó: Szecskó Andrea
Rendezőasszisztens: Ivády Erika